Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanulságos eset

2011.06.15

 

Ilyen világot élünk…

 
Bűnügyi tudósításokkal honlapunk nem szokott foglalkozni, ám ezúttal kivételt teszünk, mivel a Dunaújvárosi Hírlap június 8-i információja egyik közintézményünkkel kapcsolatos. A már nem túl friss, ám annál tanulságosabb történet azt húzza alá vastagon, hogy méginkább oda kell(ene) figyelni közértékeinkre… Gondos figyelemmel ugyanis az alábbi eset alighanem elkerülhető lett volna.
 
Arra pedig gondolni is rossz, hogy ennek hiányában  jóval nagyobb baj is történhetett volna... 
 
 
Internetezni mentek, pénzt vittek a lányok
 
A rendőrség gyanúja szerint az egyik helyi kocsmában verte el két tinilány azt a pénzt, amit az általános iskolában lévő községi  könyvtárból loptak el (...).
 
Két tinilányt gyanúsítottak a dunaújvárosi nyomozók azzal, hogy bemásztak a mezőfalvi községi könyvtár egyik ablakán, ahonnan később egy fiókban megtalált pénzzel távoztak.
 
A rendőrség gyanúja szerint a két diáklány (egyik pénteken) a tanítás után hagyta nyitva a könyvtár egyik ablakát, hogy (a hétvégén) belógjanak internetezni(?). A nyomozók elképzelése szerint internetezés közben találtak rá a mintegy ötvenezer forintnyi készpénzre az egyik asztal fiókjában.
 
- A körzeti megbízott adatgyűjtés során jutott el a két lányhoz, akikről kiderült, hogy - bár egyébként  nem engedhették volna meg maguknak -, (…) több ezer forintot költöttek el egy helyi sörözőben, sőt másokat is meghívtak - mondta el lapunknak  R. Szabó Ágnes. A Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője hozzátette: a rendőrség lopás alapos gyanúja miatt folytat eljárást. A fiatalkorú lányok szabadlábon védekeznek.
 
Szigeti Sándor
 
 
Forrás: Dunaújvárosi Hírlap

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.