Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jöjjön a folytatás!

2011.03.12

 

Nagyszerű kezdeményezés!
 
Éppen egy héttel ezelőtt nagyszerű kezdeményezést hívott életre a Mezőfalváért Egyesület. A község temetőjébe invitálták a lakókat, ahol önkéntes munka keretében lehetett közreműködni az eddig igencsak elhanyagolt részek rendbetételéhez.
 
Az igaz, hogy nem jöttek el túl sokan (körülbelül 20-25-en lehettünk), de kezdetnek ez egyáltalán nem rossz eredmény. Ha ennek lesz folytatása, a szervezők ezt tervezik, akkor biztosan még több aktivistára számíthatnak.
 
Merthogy szükség lenne a dolgos kezekre (és fűrészekre, fejszékre, metszőollókra) minél nagyobb számban. A temető főútjának végén lévő régi sírokat ugyanis rendkívüli módon benőtte az ágas-bogas növényzet. A már kiszabadított síremlékek arról tanúskodnak, hogy akkoriban (1914-1915-ben) nagyszerű mesteremberek készítették ezeket, mert mind formailag-esztétikailag, mind minőségileg a mai napig, közel száz év távlatában, kiállták az idők próbáját.
 
Idén 200 éves a településünk. Ennek apropóján is nagyon szép gesztus lenni, ha minél nagyobb számban, esetleg még egyénileg is, részt vennének a lakók ebben a „rendrakásban”. Sokan éreznék úgy, hogy igenis fontos a múltra emlékezni, igenis fontos megőrizni azokat a falubeli emberekhez köthető tárgyakat, melyek ránk maradtak.
 
A tervek között egyébként az is szerepel, hogy temetőmúzeum létesül majd, ahol méginkább ápolhatóak lesznek a régmúltról szóló emlékeink.
 
 
Bán Balázs
 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.